Bemutatkozás

 A Bokor faiskola 1992-től indította a gyümölcsfa termelést, őstermelői formában, s azóta is így működünk. Az Észak-Alföldi régióban, a Hajdúsági löszháton, Balmazújváros és Nagyhegyes települések határában 6 hektár területen folyik a termelés.
Elsősorban gyümölcsfa oltványok termesztésével és forgalmazásával foglalkozunk, illetve kiegészítésként 2005 óta  lombhullató díszfák és fenyőfák is szerepelnek kínálatunkban.
Faiskolánk éghajlata száraz, gyakran szélsőséges, ezért növényanyagunk igen edzett, ellenállóképes, stressztûrő; melynek köszönhetően növényeink a Kárpát -medence egész területén eredményesen telepíthetőek. Gyümölcsfáink vírusmentesek, EU előírásoknak kivétel nélkül megfelelnek.
Gyümölcsfáink és díszfáink évente október 23-a után kerülnek kitermelésre, kereskedelmi forgalomba. Addig is fölvesszük megrendeléseiket. A növények természetes lombhullását megvárjuk, ezzel szeretnénk elkerülni a további esetleges fagykárokat. ősztől-tavaszig folyamatosan rendelhetőek a növények, ahogyan az időjárás engedi.
A fajtaazonosságot garantáljuk, minőségi reklamációt az áru átvételekor jelezzék, utólag nem áll módunkban elfogadni. A megvásárolt fákat - amennyiben nem rögtön ültetik - kérjük kezeljék, tárolják megfelelően /pl. vermelőárok, fóliasátor, nedves, fagyvédett hely/ a növény károsodását megelőzendő.

 


ELŐZETES RENDELÉSEKET FOLYAMATOSAN FELVESZÜNK!
A rendelést követően telefonon vagy e-mailben egyeztetünk  a szállítás részleteiről. Csomagszállítás esetén a minimum rendelés 10 darab, azaz 1 köteg.
TERMÉKEINK ÁFA MENTESEK.
 
Nagytétel vásárlása előzetes egyeztetéssel:
+36-20-587-6691 Bokor István, +36-20-995-9378 Bokor József (érdeklődés 18 óra után!)
 
Napközben érdeklődés, megbeszélés e-mailben, telefont csak 18 óra után tudunk fogadni!

Darabonkénti illetve kis tételes vásárlás esetén
a faiskolai lerakat címe: 

Balmazújváros, Veres Péter u.17.Debreceni u.87.  (Purina Takarmány)

  • Alapértelmezett ár:
    2500 HUF
  • Alapértelmezett ár:
    2500 HUF
  • Alapértelmezett ár:
    2500 HUF
  • Alapértelmezett ár:
    2500 HUF

100%
természetes

Biztosan tudjuk, hogy milyen vegyszerrel és mikor kezeltük, vagy épp nem kezeltük.

Mindig
friss

Könnyen hozzáférhetünk, hiszen csak pár lépést kell tenni érte.

Egészséges
étel

A gyümölcsök finom ízüek és az egészségünkre is kedvezően hatnak.

Rólunk mondták